A nyáron bekötöttem magamnak az Esküszegők első változatát. Az egészet én csináltam, a nyomtatástól kezdve. ^^ (Meg persze én is írtam.) Belül a lapok össze vannak fűzve, aztán pedig hozzáragasztottam a könyvhöz a borítót, és néhol azzal a fényes védőfóliával erősítettem meg.

[Derek]

think-sassy:

You awaited them in the dark corners.
You wanted to tell them it’s a nightmare:
it’s feral, it’s lethal, it breaks you in two,
and you can’t master it when you laugh, when you love.
You wanted to tell them about the scars they’ll get,
but all that came out of your mouth were growls.

You rode your anger so no one would fall apart.
You were going to be just fine.
But here they come, hair loose and muscles unclenched;
for some reason, they had the power
to drag you and your angry wolf children
down into the belly of trust.

The angry young wolves are gone.
They went out in a flare in your absence,
or died while looking at you,
or left for a life after they changed too much.
The unafraid ones have now met fear.
Hair composed, shoulders strong.
If sorrow could fight, they would be it.
Still, they fight. Still, they live.

You’ve grown to be their brother,
old sorrow catering to the new.
You’re allowed to smile at them
when they find angry wolflings of their own;
you don’t even want to withhold it,
not now, not while it’s all turning about,
breaths of joy and anger back in tired lungs.
Laughter crawling up your wolf throat.
The dark corners will be empty, for
no one’s an only child here anymore.

POSTED September 26, 2014 @ 01:21 WITH 4 notes
REBLOGGED FROM: think-sassy

befejeztem

BEFEJEZTEM AZ ELSŐ VÁLTOZATOT

BEFEJEZTEM ENNEK A SZERENCSÉTLEN KÖNYVNEK AZ ELSŐ VÁLTOZATÁÁÁÁÁT

annyira büszke vagyok magamra

most pedig megyek aludni

Már nagyon régóta nem raktam ki ide semmit. Nem azért, mert nem írok semmit, hanem mert főleg a regényemet írom, az első vázlatát, és a NaNoWriMón tanult módszerrel: a minőség most nem fontos, csak hogy legyen valami. A minőséggel majd később foglalkozom, az átjavításnál.

Viszont még mindig nem vagyok elég hatékony, és ennek egyrészt az az oka, hogy lusta vagyok és halogatok, másrészt meg az, hogy mostanában a dolgok érzékelhetően változnak. Elég gyakran emlegetem a barátnőimnek, hogy sorozatot kellene csinálni belőlünk. Most először érzem, hogy azt a sorozatot tényleg meg lehetne írni az életünkből - úgy, ahogy az életünk van. És most először gondolom, hogy én is (és nem csak valaki, akit rólam mintáztak) érdekes szereplő lennék.

Nem az, hogy bármi sorsfordító dolgot csinálnék, vagy hogy sorsfordító dolgok történnének velem, csak kezdek többet látni. Mindenki bonyolultabb és törékenyebb, mint amit sejtek róluk. Egyre fontosabb része az énmeghatározásomnak, hogy szeretnék figyelni másokra. És ezzel párhuzamosan egyre több helyzetben ismerem ki magam, egyre több közegben kezdek természetesen mozogni. Egyre inkább olyan, mintha a tetteim tényleg számítanának.

A folyamatos prokrasztinálásom egyik oka az, hogy a szabadidőmet a hangulatom javítására akarom fordítani, a lehető legkisebb energiabefektetéssel. A hangulatom elég változékony. Képes vagyok apróságok miatt aránytalanul erősen aggódni. Lehangolódom a fényhiánytól, a túl sok alvástól, az elvesztegetett időtől… Valahányszor leírok valamit, amit mások is látnak majd, úgy érzem magam, mintha aknamezőn járnék, vagy még inkább - sok kis törékeny dolgon; a törékeny dolgok a többi ember érzései és véleménye rólam. Képtelen vagyok változtatni a szokásaimon, túl sokszor ellenőrzök le dolgokat, és minden egyes alkalommal, amikor túl későn kezdek el készülődni valahová, el tudom képzelni, hogy most nem fogok elkésni - mintha nem teljesen ismerném be, hogy a szokásaim hozzám tartoznak. Hiába, hogy még nem tanultam róluk, azért így is könnyedén diagnosztizálom magam mindenféle szorongásos betegséggel. De kikötöm magamban, hogy nekem az enyhébb változatuk van meg. A legvalószínűbb tippem a kényszeres zavar. Annyira azért nem foglalkoztat az egész, hogy rendesen utánajárjak: az egyrészt lehangolna, másrészt megcáfolná a saját rendszerező elgondolásaimat. Inkább azt próbálom tudatosítani magamban, hogy nem vagyok őrült; mindenkinek vannak félelmei, amikről nem szeret beszélni, csak épp a társadalmunk egyik alapelve, hogy akinek napvilágra kerül a félelme, az beteg. Már az, hogy beszélek róla, bátorrá és egészségessé tesz. Feltehetőleg nincs komoly bajom.

A lyukakat foltozom, a lehulló kis részeket rakom vissza magamra. Kávét iszom, de nem túl gyakran, mert akkor nem lennék tőle annyival lelkesebb és energikusabb. A fénybe úgy fordítom bele az arcom, mintha csakis énértem lenne; néha bűntudatom van, ha úgy érzem, nem használom ki eléggé, amíg tart (vagyis nem vagyok annyira lelkes és inspirált, mint lehetnék). Mások dalain keresztül próbálok megbizonyosodni róla, hogy az érzéseim legitimek; örülök, amikor megfelelő számokat találok - olyanokat, amiket mintha rólam írtak volna, mintha én írtam volna őket. Amit valójában írok, az a regényem. Rólam szól, de csak áttételesen, cenzúrázva. Kalandok kerete vagyok. Én adom a mélységet, de nem lehetek én maga a történet. Érdekes lenne az? Van jogosultságom csak magamról beszélni, amikor, ha belegondolok, valójában semmi drámai nem történik? Érdemes erre áldoznom a drága időmet? Amikor nem a regényt írom, akkor naplóbejegyzéseket és szabadverseket, soha be nem fejezett, kevés megerőltetést igénylő dolgokat.

De az jutott eszembe, hogy talán nem kellene itt megállnom, mert ez nyilvánvalóan nem elég. Úgyis mindig magamról beszélek, úgysem állom meg, hogy ne kezdjem újra és újra a saját személyiségemet magyarázni másoknak. És úgyis szeretnék írni most valami rövidet, amit publikálhatok egy lapban. Szóval akár ki is találhatok valami nagyon személyeset. Akár bele is fektethetem minden erőmet; ha valamin igazán intenzíven dolgozom, attól - időnként, egy ponton túl - már önmagában is jól érzem magam. Csak ki kell találnom, mi lesz ez a rövid, de intenzív dolog, mert az egyszer biztos, hogy amikor legközelebb kellőképpen elkeseredett leszek ahhoz, hogy legyen miről írnom, akkor nem akad majd elég lelkierőm kitalálni a koncepciót. Valahogy mindig így alakul.

(Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, kávé hatása alatt álltam, és úgy minden ötlet jobbnak tűnik.)

SIBLINGS - A playlist for Duncan and Danly.
One’s got words piled up in his lungs, the other is a warrior. One is afraid of staying, the other is afraid of leaving. The two are brother and sister. Their only inheritance is hopeless idealism. Their only inheritance is a ruin of a home, a forsaken tower in the forest.
Tracklist »
[[MORE]]
Manchester Orchestra - Virgin * Lorde - Biting Down * Laura Marling - Night Terror * Of Monsters and Men - Little Talks * Green Day - Time of Your Life (Good Riddance) * Of Monsters and Men - Silhouettes * Within Temptation - Iron (Orchestral Version) * Lorde - Team

SIBLINGS - A playlist for Duncan and Danly.

One’s got words piled up in his lungs, the other is a warrior. One is afraid of staying, the other is afraid of leaving. The two are brother and sister. Their only inheritance is hopeless idealism. Their only inheritance is a ruin of a home, a forsaken tower in the forest.

Tracklist »

Read More

Blood On My Name from fanny.f on 8tracks Radio.

zoldszegfu:

Blood On My Name

zoldszegfu készített nekem egy flawless Ilmorak-számlistát! <3

Dark hair for catching the wind
Not to veil the sight of a cold world
Kiss while your lips are still red

Love while the night still hides the withering dawn
First day of love never comes back
A passionate hour’s never a wasted one

Na jó na jó na jó - nem tudom - semmit sem tudok - Illiam és Lamorak túl szélsőségesek - azt sem tudom jó-e ez a könyv - minden egyes szót megbánok amit kimondok vagy leírok - és azt hiszem hogy lehet Arta akármilyen rémült és izgulós - még mindig nem tudtam hitelesen leírni azt hogy mennyire rossz amikor rájövök hogy valamit nem kellett volna - és amikor hirtelen minden átszíneződik azzal a magányos fajta rosszkedvvel - DE HÁT KÖNYÖRGÖM NÉHA MUSZÁJ BESZÉLNEM IS —